Alekosz ma választ menyasszonyt

Ma este kiderül, hogy Olgát vagy Veronikát választja-e Alekosz és valóban lesz-e eljegyzés. Tegnap este a görög hős még bizonytalan volt, legalábbis Balázs kérdésére ezt válaszolta. Ráadásul nagy zavarában hatalmasat hibázott, ugyanis a randin Veronikát Olgának szólította, amin a lány persze megsértődött.
Alekosz maga is tisztában van azzal, hogy a két versenyben lévő lány nagyon különbözik egymástól. Azt mondja, ha lehetne, szívesen összegyúrná őket. Azt sem titkolta, azt a hölgyet választja majd, aki jobban képes az átalakulásra, hogy közelítsen az okostojás számára tökéletesnek vélt menyasszony felé.
Alekosz feleséget választ.
Mint láthattuk, az orosz szépség eddig még csak csókot sem váltott Alekosszal, Veronika talán már a szexen is túl van vele, bár erre a kérdésre nem voltak hajlandóak válaszolni az érintettek. Olvasóink korábban arra szavaztak, hogy a VV-nyerteshez leginkább Olga illik és pénteken este egy alkalmi jóslat is ezt mutatta.
Alekosz feleségjelöltjei Olga és Veronika
Mindenesetre biztosan izgalmas lesz a mai este, amikor is tényleg kiderül végre, ki lesz Alekosz párja és talán társa egy egész életen át.