"Nem szeretem az egyéjszakásokat" - Interjú a ValóVilág Zsófijával

A ValóVilág Zsófija nem azért ment be a villába, hogy ismertséget és milliókat szerezzen. Interjúnkból kiderül, hogy mi áll a beköltözés hátterében, és hogy mivel is foglalkozik valójában. A húszéves lánnyal a karrierről, az ismertségről, a pasikról és a szexről beszélgettünk. Főleg a szexről.
ValóVilág Zsófi
STOP: Megbántad, hogy beköltöztél a villába?
VV Zsófi: Nem, mert úgy gondolom, nagyon sokat tanultam a bentlétem alatt. Olyan dolgokat, amiket iskolában nem lehet megtanulni. Húsz éves vagyok, nagyon sok mindent kaptam ettől a műsortól. Nagyon boldog vagyok, hogy a negyedik ValóVilág részese lehettem.
- Szerinted megoldódott az életed azzal, hogy az egész ország megismert?
- Dehogyis. Tehetném azt, hogy karba tett kézzel ülök még egy hónapig, és mindenki elfelejti a nevem. Ehelyett törekszem arra, hogy mindent jól csináljak, és mindent a maximumon.
- Mit csináltál azelőtt, hogy jött a ValóVilág?
- Modellkedtem, de ez a ValóVilággal nem ért véget. Ez az, amit szeretek csinálni. Remélem, most, hogy ismert lettem, több munka megtalál majd.
- Élvezed a felhajtást magad körül?
- Alapvetően igen, csak akkor nem, ha rossz napom van. Néha hiányzik az, hogy végigmenjek egy bevásárlóközponton, nézegessem a kirakatokat, megigyak egy kávét és kikapcsolódjak anélkül, hogy odajönnének hozzám.
- Ennyi ember megismer?
- Ha egy ember megismer, onnantól kezdve mindenki. Amíg egy ember sem ismer meg, addig nincs gond.
- Kinek az ötlete volt a rágógumis számod?
- Ez igazából azért jött létre, mert sokat járunk haknizni hétvégenként, ami abból áll, hogy lemegyünk egy diszkóba és ott iszunk, fotózkodunk és bulizunk az emberekkel. Úgy gondoltam, szeretnék adni nekik valami pluszt magamból. Ennek a számnak az a célja, hogy ha lemegyek valahova haknizni, akkor én azt előadjam, elénekeljem, és ennyi. Nem akarok énekesnő lenni.
- Lesz folytatása?
- Nem.

- Van most barátod?
- Nincs.
- Mielőtt bementél a villába, volt?
- Előtte sem volt. Volt egy kapcsolatom, ami nagyon szép volt, de még a villa előtt véget ért.
- Benne volt a pakliban, hogy majd a villában felszedsz valakit?
- Én sosem zárkózom el attól, hogy legyen valakim, de nagyon nehezen nyílok meg az embereknek. Van egy fal, amiből nem engedek. Nagyon közel engedek magamhoz mindenkit, mégis van egy fal, amin túl nem. Nagyon kevés embernek nyílok meg igazán.
- Volt a villában olyan pasi, akivel lefeküdtél volna?
- Megmondom őszintén, hogy nekem Béci először nagyon tetszett. Aztán amikor megismertem belülről, hihetetlenül jó srácnak tűnt. A benti helyzet közöttünk szerintem egy olyan szoros barátságot kovácsolt, amilyenből kevés van fiú és lány között.
- Szűz vagy még?
- Nem (mosolyog). Megvártam, amíg nagyon szerelmes leszek, és tizenhat éves elmúltam, amikor megtörtént.
- Ő idáig az egyetlen pasi az életedben?
- Nem, nem ő az egyetlen, volt utána is barátom, de a sráccal máig nagyon jóban vagyunk.
- Vannak egyéjszakás kalandjaid?
- Nem vagyok oda értük, megmondom őszintén. Nem fordult még elő ilyesmi, de nem is szeretném. Szerintem ahhoz, hogy működjön a kémia, ahhoz kell az is, hogy valamennyire ismerd a másikat. Nekem szükségem van arra, hogy akivel vagyok, abban megbízzak.
- Hány fiú volt már meg eddig?
- Na, ez már magánügy! (nevet) Ezt szeretném megtartani magamnak.
- Megjátszottad magad a villában?
- Szerintem napi öt, maximum tíz percet láttak belőlem a tévénézők, ami mindig 24 órából lett összevágva. Inkább olyan visszajelzéseket kapok az emberektől, hogy nagyon pozitívan csalódnak bennem, amikor megismernek.
- Szeretted volna megnyerni ezt a versenyt, vagy csak ismert akartál lenni?
- Én iszonyatosan nagy ValóVilág-rajongó voltam már régebben is. Az első, második és harmadik szériának is hatalmas fanatikusa voltam. Máig minden adat megvan, amit csak tudni lehet a szereplőkről: Miló pulzusától egészen a finálékig, a kiesők sorrendje, minden. Ezért szerettem volna bekerülni. Nekem ez egy álom volt.
- Próbálkoznak nálad a pasik?
- Próbálkoznak rendesen, igen.
- Mi kell ahhoz, hogy adj nekik egy esélyt és elvihessenek randizni?
- Inkább azt tudom, hogy mi az, ami nálam nem működik. Ha hívogatnak, attól a falra mászom. Ha valaki egy nap felhív tízszer és óránként bombáz SMS-ekkel, hogy élek-e még, az az őrületbe kerget. De fontos, hogy meg tudjak benne bízni, és ne azzal kezdjen, hogy a villában mennyire szimpatikus voltam neki. VV Zsófi is én vagyok, de mégsem én vagyok.