Bulvár hírek - Dubaji prostibotrány: lenyúlja a lányokat a konkurens banda

Nem elég, hogy feldobták a rendőrségen az illegális escort-szolgáltatásokat szervező társaságot, de most, védett tanúként még az elárvult közel-keleti piacra is rá akarják tenni a kezüket. KONKURENCIAHARC A Bors elsőként számolt be arról, hogy a dubajozás ügyében előzetesben lévő három személyt a hazai konkurencia dobhatta fel a rendőrségen, hogy védett tanúként, vádalkuval megússzák hasonló bűnüket. Információink szerint az ügyben van is két védett tanú: egy évek óta kerítésből élő fiatal pár, akik a botrány kirobbanása óta is szállítanak lányokat, sőt: terjeszkednének.
– Több lány jelezte, hogy a nő és párja azóta is szexmunkára toboroz – mondta el a Borsnak egy, az ügyben érintett forrás.
– A negyvenes nő és tizenöt évvel fiatalabb párja ráadásul arra törekszik, hogy a Dubajban a letartóztatások miatt összeomló hostess-hálózatot átvegye, tervük szerint hamarosan már az Emirátusokból szerveznék a magyar lányok szállítását, busás haszon reményében. Viszont úgy tudni, készül ellenük is egy feljelentés, ami megakadályozhatja az arab paradicsomba költözés tervét – tette hozzá neve elhallgatását kérő forrásunk. V. Mariann és párja, H. Ádám jó pár éve próbálkoznak a modellvilágban – szervezőként – megalapozni jövőjüket. Időnként egy-egy médiaeseményhez is kölcsönöztek lányokat, igyekeztek fel-feltűnni rendezvényeikkel a sajtóban, hogy működésük hitelesnek tűnjön. Bevételeik nagyobbik részét azonban – információink szerint – escort-munka közvetítésével keresték, s – a jelek arra mutatnak – keresik is.
A Nemzeti Nyomozó Iroda időközben tovább folytatta az ügyről információval bíró lányok kihallgatását. Informátorunk szerint közülük többen is terhelő vallomást tettek egy – a haza politikai életből is ismert – üzletember exfeleségére. Jelenleg ő is védett tanú az ügyben.