Bulvár hírek - Szinetár és Bereczki cége: eltűntek a végrehajtások

Véletlen egybeesés? Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán mindent átruházott a színésznő édesanyjára, Hámori Ildikóra – legalábbis közös betéti társaságukban, a SziBer Music Művészeti Bt.-ben, amelyben eddig a válófélben lévő házaspár mint beltag szerepelt, nemrég azonban átadták helyüket Hámori Ildikónak. Érdekes véletlen, hogy a váltás dátuma környékén „letisztult" a vállalkozás, eltűntek a tartozások. Ahogyan a Blikk korábban megírta, míg a volt szerelmesek hatalmas sikerrel járták az országot, telt házas koncertjeikkel örvendeztették meg a rajongókat, addig közös betéti társaságuk óriási gondba került: három végrehajtást „zsebeltek be". A válófélben lévő házaspár mindent megtett azért, hogy rendezzék az adó- és egyéb tartozásaikat, mivel el is árverezhették volna az ingó és ingatlanvagyonukat, hiszen mint beltagok a saját vagyonukkal feleltek mindenért. Hámori Ildikó addig kültagként figyelte az eseményeket, nemrég azonban fordult a kocka, és szerepcsere történt. A cégbíróságon vezetett adatok szerint Szinetár anyja magára vállalta a beltag szerepét, ezzel pedig az esetlegesen fennálló adótartozást is, amelyről nem tudni pontosan, hogy ki egyenlítette ki, ugyanis a beltagváltás dátumával igencsak egybeesik a fizetés. Szinetár és Bereczki szerelmük hajnalán valószínűleg nem gondolták volna, hogy hazánk egyik legkeresettebb duó­ja lesznek. Nemcsak otthonukon, a munkán is osztozkodtak, ezért házasságkötésük után Dóra a betéti társaságát átkeresztelte SziBer Music Bt.-re, és bevette a vállalkozásába férjét. Később aztán egy közös kft.-t is alapítottak. Noha már több mint egy éve nem alkotnak egy párt, a cégeikben egyelőre még mindketten szerepelnek. Dr. Kamarás Péter ügyvéd lapunknak elmondta, általában akkor történik szerepcsere, ha a beltagnak veszélyben van a vagyona. A beltag a teljes vagyonával felel; mivel ők ketten voltak beltagok, egyetemlegesen feleltek. A kültag pedig csak a betétének az arányában, ami jelképes összeg is lehet. Általánosságban elmondható, hogy szerepcsere akkor történik, ha a beltag óvni szeretné a vagyonát, mert mondjuk az veszélybe került. Jogszabály ezt nem tiltja.