Bulvár hírek - A 62 éves Cicciolina új melleivel turnézik

A nyolcvanas évek szexszimbóluma kicseréltette 20 éves implantátumait. Pamela Andersonra szeretne hasonlítani.  A 62 éves Cicciolina melleit évtizedek óta nem látta szakember, ideje volt felfrissíteni a szilikonciciket. "Szép a mellem, Olaszországban készült" - mondta el Staller Ilona a Borsnak. Meg kellett már csináltatnom, mert 1993-ban műttettem először. Ugyanahhoz a doktorhoz mentem, és ő is azt mondta, ki kell cserélni. Én nem tudtam, hogy egészségügyi okokból kilencévente újra kell operálni. Április 7-én kaptam meg az új cicit. Szerencsére nem volt gond az implantátummal. Ami bent volt, az olyan volt, amilyet már nem is forgalmaznak és gyártanak. Úgyhogy olyat kértem, mint Pamela Andersoné. Kerekebb, mint volt, és feljebb is van. És nagyobb, mint eddig, hatos méret. Nagyon szép a mellem, hidd el nekem! – győzködte a lap újságíróját Cicciolina, aki az új domborulataival azonnal országjáró turnéra indult Olaszországban. Különböző izgalmas jelmezekben táncolok és énekelek – foglalta össze a show lényegét a magyar származású híresség.