Bulvár hírek - Vajna Timi mégis megrendezné a szépségversenyt

Sarka Katával közösen tervezett Miss Universe Hungary szépségverseny szervezését Vajna Timi egyéb elfoglaltságaira hivatkozva egyszer már lemondta, most azonban a Bors információi szerint lányokat toboroz a versenyre.
"Tímea a fejébe vette, hogy újra belevág a szépségversenybe, a tévé nem közvetítené ugyan, de idén is kiosztanák a Miss Universe koronát", mesélte a lapnak Timiék egyik ismerőse, aki szerint a lány nem halad túl jól a szervezéssel.
"Még mindig nem tudja ő sem, hogy sikerül-e időre mindent megszervezni, teljes bizonytalanság övezi a versenyt. Például a helyszínt sem tudta még megtalálni: négy hely is talonban volt, de egyiket sem sikerült lekötni. Ráadásul Andy sem támogatja a feleségét ebben az ötletében."