Kihúzták a Megasztárt Claudiáék talpa alól

Kapitulált a Megasztár, nem lesz versenytársa az X-Faktornak. Ez pedig azt is jelenti, hogy az ősz nem Liptai Claudia sikereiről szól majd, elmarad a nagy visszatérés. Eddig nem ezt mondták.
TILI-TOLI Valami hiba csúszott a TV2 kommunikációjába: elmarad a Megasztár, miközben a csatorna nemrégiben még az őszi műsor sikeres castingjáról adott hírt. A tehetségkutatóra jelentkezők persze semmit sem tudtak a döntésről, ami még sokáig így is maradt volna, de a Bors tegnapi érdeklődése kikényszerítette, hogy nyilvánosságra hozzák az igazságot.
– Valóban csúsztatjuk a Megasztárt, a következő időszakban új valóságshow-nkra, az ÖsszeEsküvőkre koncentrálunk – válaszolta a megkeresésünk okán rögtönzött megbeszélés után Kiss Péter, a TV2 programigazgatója.
Ám ezzel csak kullognak az események után, tévés berkekben ugyanis már vagy egy hete kész tényként kezelik, hogy idén a TV2 nem indítja el a Megasztár új, hatodik szériáját.
– Nemrégiben kaptuk az információt, hogy idén már nem lesz Megasztár – mondta a Borsnak egy neve elhallgatását kérő televíziós szakember.
– Elhúzzák az ÖsszeEsküvők című valóságshow-t decemberig, és a Megasztár élő adásait valószínűleg már csak jövőre indítják majd el, amikor véget ér RTL Klubon az X-Faktor – mondta forrásunk napokkal ezelőtt a döntés hátteréről.
Mindez két dolgot is von maga után. Az egyik az, hogy nagy műsor nélkül maradhat Liptai Claudia, aki a tavasszal önként hagyta el a Mokkát, és így ősszel kizárólag a Jóban Rosszban című sorozatban láthatjuk majd. A másik pedig az, hogy az RTL Klub tehetségkutatójának, az X-Faktornak az idén nem lesz versenytársa, igaz, tavaly sem volt, hiszen annyival többen nézték, hogy a Megasztárt át kellett rakni szombatról péntekre. Az RTL Klubnál már most gondolkozhatnak azon, milyen műsort állítsanak tavasszal a Megasztárral szemben. Nem elképzelhetetlen, hogy a Csillag születik kerül ismét képernyőre, az pedig biztosnak tűnik, hogy a ValóVilág 5 még bőven tart majd. A VV készítői ugyanis minden eddiginél hosszabb és izgalmasabb műsort ígérnek, amely akár hét-nyolc hónapon át is futhat. Erre az idén sem volt ellenszere a TV2-nek.