Még Alekosz sem tudja, hol van Veronika

Elérhetetlen: Elnyelte a föld Alekosz újdonsült menyasszonyát?
A nagy párválasztó show végeztével mindenki nagy meglepetésére Alekosz és Veronika külön töltötte az éjszakát, és a görög hősszerelmes azóta sem tud semmit a lányról.
Vasárnap éjjel Veronikával madarat lehetett volna fogatni, amikor Alekosz az ő nevét mondta ki a végső pillanatban, ám álmai csakhamar összeomlottak: nem volt elég, hogy a görög hősszerelmes már az éjszakai buliba sem akarta magával vinni a lányt, hanem másnap közölte vele: a ValóVilág fődíjaként járó maldív-szigeteki utazásra exbarátnőjét viszi magával.
Ha ez még nem lett volna elég, azt is elmondta Veronikának, mert az őszinteség a legfontosabb, hogy valójában még ma is Tündébe szerelmes. A következő meglepetés viszont őt érte, amikor ma reggel az RTL Klub stúdiójában kellett volna közösen nyilatkozniuk.
Veronika nemhogy a korábban megbeszélt találkozóhelyre nem ment oda, de sem a telefont nem vette fel, sem a küldött sms-ekre nem válaszolt azóta sem, sőt, maguk a szerkesztők sem érték el a ""virslis" lányt. "Kicsit aggódom érte" - jegyezte meg Alekosz, de ezzel a lendülettel már tovább is lépett a Veronika-kérdésen és inkább a két műsorvezető kíváncsi kérdései közepette sütkérezett a népszerűségben.
Közben viszont az is kiderült, hogy hiába szédített mindenkit olyan nagyszerűen az állítólagos csajozási szakértelmével, olyannyira, hogy a valóságshow közben egy cég jelentkezett is, hogy udvarlási tanácsadást indítanának Alekosszal az élen - a rideg valóság ezzel szemben az, hogy "70-80 lányt kellett megállítanom, mire kikerült közülük az az egy, aki beült velem egy teára".
Ennek okát pedig kissé sajátosan fogalmazta meg: szerinte azért nem volt eredményes a kísérleteinek a zöme, mert "a lányokat arra nevelik, hogy ne álljanak szóba idegenekkel". A jelek szerint viszont momentán az sem akar vele szóba állni, aki ismeri, méghozzá elég jól.

Hogy lesz ebből nősülés?