Sarka Kata kínosan ügyelt minden mozdulatára, amikor a VIVA Cometen a szájához emelte a poharat. Nem véletlenül.
Hajdú Péter felesége több mint egymillió forintot érő ruhát húzott
magára, így egy kisebb katasztrófa lett volna, ha bármi foltot hagy a
méregdrága öltözéken. A feltűnő pink színű, A-szabásvonalú Yves Saint Laurent ruha
hétszázezret, a szintén a francia dizájner tervezte lakkcipő
háromszázezret, az apró Jimmy Choo táska pedig több mint kétszázezret
kóstált. Sarka Kata igazán jó partinak számított aznap este. Ezeket a
márkákat Magyarországon egyetlen helyen lehet beszerezni, egy Andrássy
úti luxusáruházban, árulta el Kata.
Igyekeztem olyan ruhát felvenni, ami illik a VIVA Comet fiatalos
hangulatához és az egyéniségemhez. Jól éreztem magam ebben a
visszafogott szabású, izgalmas színű ruhában. Huszonhat éves,
kétgyermekes családanya vagyok és cégvezető, ma már nem engedhetem meg
magamnak, hogy olyan merész, kihívó ruhákat hordjak, amilyeneket néhány
évvel ezelőtt.