A pisiszexes Barbarát nem dobta ki Alekosz a múltja miatt

Alekosz szembesítette Barbarát a múltjával, aki sírt-rítt, de bevallott mindent. Állítása szerint ő úgy tudta, Alekosz tisztában volt a prostituált múltjával. Barbara elmondta, azért lett kurva, mert elege lett abból, hogy mindig mindenki kihasználja, még a munkahelyén is, ezért úgy gondolta, hogy akkor miért ne kereshetne pénzt ezzel. Alekosz végül adott még egy esélyt a 25 éves nőnek és randira vitte, majd bemutatta a családjának.
Barbara Alekosz feleségjelöltje
A barna hajú, nem épp babaarcú nőt szembesítette Alekosz a múltjával: egy újsággal a kezében behívta a riportszobába és megkérdezte, mi is  ez az egész prostituált ügy. Érdekes, hogy egyikük sem nevezte nevén mindazt, amit kellett volna. Még Lilu sem, aki egyébként megköszönte a nézőknek az információt Barbara múltjáról.

Rövid időszak volt, másfél hónapig tartott

“Volt egy nagyon rövid időszakom, másfél hónapig tartott. De ennek több mint egy éve vége” – mondta Alekosznak sírva Barbara. Alekosz megkérdezte, hogy a hazugságvizsgálaton volt-e erről szó és ha igen, letagadta-e mindezt. Barbara elmondása szerint ő úgy tudta, Alekosz tudott a múltjáról, mert ő ezt sosem tagadta le. Ezzel szemben amikor Alekosz megkérdezte a lányoktól pár adással ezelőtt, van-e valami, amiről tudnia kellene, Barbara kussolt minderről.
A kérdésre, hogy miért csinálta, azaz miért volt escortos, Barbara azt válaszolta, azért, mert mindig kihasználták a férfiak, a munkahelyén is csak kihasználták, két hétig dolgozott egyfolytában 16 órán át, és úgy érezte, akkor már miért ne keressen abból, hogy mindig csak kihasználják. Barbara bele sem gondolt abba, hogy a kurválkodás az egyik legnagyobb foka annak, ha egy nőt kihasználnak. Barbara később elmondta a másik két arajelöltnek is, mi van a múltjában, ettől Veronika kiborult, és kicsit kiabált is.
Alekosz randira vitte, majd bemutatta a családjának Barbarát
Bár nem tudni, pontosan, mit tud Alekosz, a teljes igazságot, hogy egyik arajelöltje biszexnek hirdette magát, gumi nélküli szopást, kötözést, gruppenszexet és  pisiszexet is vállalt pénzért, vagy csak azt, hogy kurva volt, nem tudni. Mindenesetre a lelepleződés után randira vitte Barbarát, még egy esélyt adva a hót szerelmes nőnek, majd hazavitte Érdre és bemutatta a családjának.
Alekosz korábban már kirakta Beatrixet a műsorból, mert az prostituáltként dolgozott, bár Beatrix tagadta, hogy kurva lett volna. Barbarától egyelőre nem vált meg annak múltja miatt.