Étlapon kínálják a magyar lányokat Dubajban

Dubaj, Budapest — Nincs több magányos óra egy furcsa városban. Az élet rövid, élvezzük! – így hirdette a Dubajba érkező megfáradt utasoknak a lányokat az a cég, amelynek lebukása megrengette a magyar sztárvilágot.
A kerítőket azzal gyanúsítják, hogy nőket közvetítettek ki jó pénzért prostituáltnak a Közel-Keletre és máshová is.
Egy neve elhallgatását kérő magyar vállalkozó néhány hónapja tért haza az Egyesült Arab Emírségekből. A Vasárnapi Blikknek arról mesélt, hogy dubaji szállodájában került kezébe egy katalógus, amely alulöltözött magyar lányok szolgáltatásaira hívta fel a figyelmet.
– Elképedve láttam több közismert modell és celeb képét is a kiajánlott hölgyek között. Olyan volt az egész, mint valami étlap – mondja a férfi.
A Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) szóvivője, Bartha László lapunknak megerősítette: a gyanú szerint a nőket itthon szervezték be, valószínűleg K. Zoltán egykori pornóproducer és társa, P. Szilvia végezte a válogatást. Dubajban az NNI szerint Sz. Vivien várta a szépségeket, és gondoskodott róla, hogy eljussanak a megrendelőkhöz.Andreára az interneten találtunk rá. A magát a kerítőktől függetlennek nevező lány két hetet Dubaj Bur Dubaj nevű városrészében, két hetet pedig itthon tölt.
– Azt az illúziót adom a pasiknak, hogy elcsábítanak engem. Eljátsszuk a teljes ismerkedési ceremóniát, mielőtt a lényegre térnénk – ecseteli munkáját a húszas évei közepén járó hölgy, aki két évig tervezi ezt a munkát űzni.
– A legtöbb lány fix pénzért megy ki. Néhány napot eltölt kellemes környezetben, és ha nem szúrja ki magának egy kuncsaft sem, akkor valóban csak szépen kell mosolyognia egész idő alatt. Ha azonban megrendelők vagy azok üzletfelei megkörnyékezik, nem illik nemet mondania – avat be bennünket a szakma rejtelmeibe a szexipart jól ismerő forrásunk.
Az NNI jelenleg kizárólag a futtatásban részt vevő szervezőket vizsgálja, a kerítés ugyanis bűncselekmény. A lányokat tanúként hallgatják ki, ám meggyűlhet a bajuk az adóhatósággal. Ha vagyonosodási vizsgálatot kezdeményeznek ellenük, előkerülhetnek a kint szerzett milliók. 
– A magyar állampolgárok korlátlanul adókötelesek, függetlenül attól, hogy melyik országban jutnak jövedelemhez. Ha valaki Dubajban kap pénzt, köteles bejelenteni – feleli kérdésünkre Vadász Iván adószakértő.
Ilyen adóbevallások persze aligha érkeztek a hivatalhoz, hiszen ezzel a lányok az illegális szexmunkát is elismernék.