Bulvár hírek - Az RTL Klub sem tudja, hova lett Gáspár Győző pénze

Bíróság elé citálták az RTL Klub csúcsvezetőjét Győzike miatt. Az adócsalással vádolt showmanen 22,2 millió forintot keresnek, kevés sikerrel. Kolosi vallomása sem vitt közelebb a megoldáshoz. Az RTL Klub sem tudja, hogy hova tűnt Győzike pénze, de arról biztos tudnának, ha nem kapta volna meg – ezek az új fejlemények Gáspár Győző adócsalási perében, melyet a Salgótarjáni Városi Bíróságon tárgyalnak. Mint arról lapunk a korábbiakban beszámolt, a házaspár 22,2 millió forintnyi adót nem fizetett meg az államnak abból a bevételből, melyet az RTL Klubtól kapott. A vádirat szerint a kereskedelmi csatorna nem közvetlenül a showmannek fizette ki a gázsiját, hanem egy Bangó Attila nevű vállalkozónak. Győzikét és feleségét adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntettével, illetve folytatólagosan elkövetett okirat-hamisítással vádolták meg. A tegnapi tárgyalás során két pénzügyi szakértőt hallgatott meg a bíróság. A szakvéleményekkel azonban nem volt elégedett Győzike ügyvédje, dr. Czudar Sándor, aki az első tárgyaláshoz hasonlóan most is azzal érvelt, hogy nincs kézzelfogható vád, így nincs ügy sem, hiszen a vádlottak azt állítják, hogy nem követtek el bűncselekményt, mert nem jelent meg olyan jövedelmük, amellyel kapcsolatban az adót eltitkolták volna. A bizonyítás pedig épp ezt a körülményt vizsgálja. – A bűnösség megállapítására a szakértő olyan következtetéseket vont le, amely a jogszabályi rendelkezésekkel nincs összhangban – állítja Győzike ügyvédje. A bíróság beidézte az RTL Klub programigazgatóját is, aki csak annyit mondhatott, hogy a csatorna teljesítette szerződését.
– Az RTL Klub szokásos sablonszerződésben állapodott meg Győzikével, amelyben foglaltakat a csatorna teljesítette is – nyilatkozta a bíróság előtt Kolosi Péter.
– A pénz útját természetesen már nem követte a csatorna, de tudnánk róla, ha nem érkezett volna meg a megjelölt számlára. Győzikééktől ugyanis semmiféle panasz nem érkezett. Az RTL Klubnak csak annyi volt a dolga, hogy az a cég, amelynek utal, valóságos és legális vállalkozás legyen – mondta el tanúvallomásában az RTL Klub programigazgatója.
További kérdéseit Kolosi Péter azzal hárította el, hogy nem tud érdemben hozzátenni a bíróságon elmondottakhoz. Győzike a tárgyalássorozat kezdete óta elzárkózik a sajtótól, nem hajlandó kommentálni az ügymenetet, sőt még az arcát is eltakarta. A tárgyalást elnapolták, a folytatás január 16.-án lesz, amikor a szakértői vélemények kiegészítésére fog sor kerülni.