Liptai Claudia törölte barátait

Barátaival és ismerőseivel is megszakította a kapcsolatot Liptai Claudia. A TV2 legismertebb arcáról a csatornánál sem tudnak semmit. Liptai Claudia a napokban törölte magát arról a közösségi oldalról, ahol annak idején boldogságáról számolt be barátainak. Ám most mégis úgy döntött, nem kíváncsi a mások életében történt változásokra, és ő sem kívánja megosztani gondolatait a virtuális közösséggel. Úgy viselkedik, mintha haragudna a világra. Bizalmatlanságát jellemzi, hogy nem szólt előre senkinek, az egykori haverok onnan tudták meg, hogy többé nem ismerősök, hogy egyszer csak nem látták Liptai bejegyzéseit. Claudia azonban nemcsak az internetes ismerősöket száműzte az életéből, a köz- és társasági élettől visszavonult hírességet régóta a munkahelyén sem látták, a hírek szerint mindössze egyetlen egyszer ment be a TV2 épületébe azóta, amióta felállt a Mokka műsorvezetői székéből. – Valamikor szeptemberben láttam utoljára, egy igazgatói prezentációra jött el, ahova az összes TV2-es alkalmazott hivatalos volt – meséli lapunknak a neve elhallgatását kérő informátorunk. – Az előadás után gyorsan távozott, talán egy-két emberrel váltott pár szót, de látszott rajta, hogy nagyon sietős a dolga. Külön szerkesztőségben dolgozunk, úgyhogy nem látjuk a mindennapi átmenő forgalma. Bár a Filmgyár udvarának pletykái egy pillanat alatt körbejárnak, így biztosan mindenki tudna róla, ha látogatóba jönne – mondta a kolléga. A műsorvezető-színésznő napi sorozatát a Jóban Rosszbant is otthagyja, mint arról a Bors elsőként beszámolt. Zámori Alexa kómába esik, és állítólag többé nem is tér vissza.
Végül is jellemző Claudiára: amit egyszer megígér, azt betartja. Ha azt mondja, visszavonul, akkor azt a lehető legalaposabban megtervezi és véghezviszi. Ám a miértre még mindig sokan várják a magyarázatot.